Rengeteg embertől halljuk az interneten, hogy az anyává válás megváltoztatta az életüket. Illetve, hogy ez a szeretet és kapcsolat semmi máshoz nem hasonlítható, amit valaha is megtapasztalhatsz és igazuk is van. De ezekkel a csúcsokkal együtt néha meg kell birkózni néhány kemény mélyponttal is és kevés ember szeretne ezekről a részletekről beszélni. Szóval minden további nélkül van néhány „legnehezebb rossz” amivel anyaként megküzdöttem, és lehet, hogy ugyan nem győztem, de túltettem magam rajta.
1.Nem az elvártak szerint alakult a szülésem
Nehezen tudtam belenyugodni a császármetszésembe. Annak ellenére, hogy szívesen választottam – 20 óra kórházi vajúdás után, ebből 10 óra nagyon aktív és fájdalmas volt, az epidurál ellenére –, nehéz dolgom volt. Mégis elsöprő bűntudatot éreztem. Mintha többet kellett volna próbálkoznom, többet kellett volna szenvednem, hogy megszülethessen a babám.
Azt gondolom, hogy az vezethetett ide, hogy a szülésem nagyon nehezen indult és közben is rengeteg nehézség akadt, a császármetszés mindkét esetben valószínű volt. Végül én döntöttem így, mert nem akartam, hogy bármelyikünk is vészhelyzetbe kerüljön, én vagy a babám.
Kilenc hónappal később még mindig érzem emiatt a bűntudatot.
Még mindig.
Még mindig szeretnék sírni és gyászolni azért az élményért, amit nem kaphattam meg. De aztán megérzem az apró sebhelyemet a hasamon vagy megpillantom a zuhany alatt vagy átöltözés közben, és rájövök, milyen szerencsés vagyok. Van valami, ami még minden tetoválásnál is jobb. Van egy fizikai emlékeztetőm arra a pillanatra, amikor a lányom erre a világra jött. Ezt örökké magammal hordom, és nem is lehetnék büszkébb.
2. A „Baby Blues” miatt nem tudtam szoptatni
Még mindig sok bűntudatom van amiatt, hogy nem szoptattam. Az emberek azt mondanák: -„Nos, vannak, akik egyszerűen nem képesek rá.” Megtehettem volna. Tejem volt. De összeroskadtam a „baby blues” súlya alatt. Ez egyébként egy borzasztó elnevezés arról, amiről szó van. A „Baby blues” elnevezés aranyosnak tűnik és ártalmatlanná teszi. De nem az.
Nem aranyos.
Lélekzúzó, mindent elsöprő szorongás és kilátástalanság. Fékezhetetlen zokogás és állandó pánikérzet. Valahányszor a lányom sírni kezdett, riasztók szólaltak meg a fejemben, és azt kiabálták, hogy „Úristen, kudarcot vallottál!”. Úgy éreztem, nem kapok levegőt. Azokban az első hetekben, amikor újdonsült anyaként élveznem kellett volna az életet, attól féltem, hogy legközelebb sírni fog. Mi van, ha nem tudom megnyugtatni? Miért nem tudtam a csodával határos módon, hogy mit csináljak, ahogy más anyukák tették? Valami baj volt velem? Ilyen a „baby blues”. Zsigerbe vágó szorongás, olyan érzésed van, hogy soha nem lesz vége és a tető rád omlik.
Felüvöltöttem, amikor meg kellett volna szoptatnom. 40 hét után, amikor a testem valaki másé is volt, csak vissza akartam kapni. Nem érdekel, ha ez egy kicsit önzőn hangzik. Elvetettem a gondolatot, hogy mártírnak kell lennem ahhoz, hogy jó anya legyek. Egyszerűen nem tudtam kezelni a gondolatot, hogy belátható időn belül emberi tejautomata leszek. Végül, pár nap után a férjem azt mondta, nem vagyok rossz anya, ha tápszerre váltok, így megadtam magam. Azt hiszem, bő 7 napig csak szoptattam. Abban a pillanatban, amikor tápszerre váltottam, és úgy tűnt, észre sem veszi a kislányom különbséget, zokogtam a megkönnyebbüléstől. Miután (többnyire) megszabadultam ettől a bűntudattól, a dolgok időről időre javultak, olyannyira, hogy úgy éreztem, megnyugodhatok, és végre levegőt vehetek.
3.Megszültem a babát, de a terhesség alatti súlyom megmaradt.
Szóval a testem nem tökéletes. Nem fogsz látni bikiniben parádézni, de ezzel rendben vagyok. A testem nem volt tökéletes a gyerekek előtt sem. És most nem fogom halálra hajtani magam az edzőteremben mások elfogadása miatt. De most, amikor lenézek a halványuló striáimra, amelyeket egykor rémülten néztem, ahogy nőttek a duzzadt hasammal együtt, és hálás vagyok értük. Emlékeztetnek arra, hogy én voltam a lányom első otthona. Emlékeztetnek arra, hogy az első munkámat az anyjaként végeztem. Ápoltam és óvtam a világtól hosszú 40 hétig és 2 napig. Azáltal, hogy bennem nőtt, puhává tette a testemet minden olyan helyen, ahol most szeret belebújni, amikor vigasztalásra van szüksége. A lányom pedig úgy fog felnőni, hogy tudja, hogy bár a bőrömön meglátszik és a hasam nem lapos, ettől nem leszek csúnya. Illetve, hogy bármilyen formában is legyen a testem, méltó a szeretetre és a tiszteletre, akárcsak Ő. Remélem elnyerhetem a bizalmát, ami eddig nem volt meg, de most meg kellett tanulnom. És még mindig tanulok.
Császármetszésem akár volt akár nem, akár szoptatva tápláltam, akár nem, ez a gyermek itt 9 hónapos lett és egészséges. Beveri az orrát folyton, hiszen elesik és eszik a földről dolgokat, mint ahogy egy gyermeknek kell. Én mindent meg fogok tenni, hogy élvezzem/élvezzük nagyon ezt hosszú utazást.
Forrás: Jess Allen
